BME-VIK Gólyatábor 2008

Ponthatárok, izgalmak, levelek, lázas készülődés, avagy propozíció

Az elkövetkező néhány sorban őszintén állítom, hogy életem egyik legnagyobb élményét fogom megosztani mindenkivel, mégpedig a Gólyatáboromat, mely 2008. augusztus 18-án kezdődött és bő 4 napig tartott, sok mókával, kacagással, és játékkal, hiszen játszani öröm!

Nem sokkal azután, hogy július 24-én este közzétették a ponthatárokat, és így kiderült, hogy felvételt nyertem a Villanykarra, a Gólyatábori meghívó is megérkezett (a hivatalos egyetemi levelek mellett), miszerint csatába hívnak minket, ahol is spártai viseletben kellett megjelenni. Azonnal pörögni kezdett az agyam, hogyan valósítsam meg ezt a feladatot. Az ezzel kapcsolatos gyorsan frissülő információkat a Gólyaportálon tették közzé, ahol a fórumban készséggel segítettek mindennel kapcsolatban.

Az elkövetkezendő napokban hulladékhegyeket másztam meg, autóbontókat és egyéb fémlelőhelyeket jártam be, alkalmas alapanyagok után kutatva. Végül egy elég egyszerű koncepciónál maradtam meg, és így volt lándzsám egy ráhegesztett fémheggyel, pajzsom hűtőszekrénykartonból, és papírmasé sisakom, arany festékkel (ez nézett ki a legkomolyabban).

A harcosok gyülekezése, avagy enumeráció

Elérkezett az indulás napja, mindent felpakoltunk, és 10 után nem sokkal felszálltunk egy barátommal a Debrecenből induló IC-re, mert úgy számoltuk, az átszállással pontosan időben megérkezünk. Az első meglepetést a kalauz okozta, aki illedelmesen megkérdezte, hogy ugyan már a pajzsot és lándzsát mi komolyan gondoltuk-e (a sisakom ekkor a táskámban pihent). Első ötletem az volt, hogy „This is sparta”, de végül illedelmesen csak annyit mondtam, hogy Gólyatáborba megyünk. Ez elegendő volt, a megfelelő hatás kiváltására, és egy „Ja, így már értem” után nyugodtan utazhattunk tovább.

A további érdekességek akkor kezdődtek, amikor a Nyugatiba megérkeztünk. Ugyanis a vonat Tatára a Déliből indult, így egy kis metrózással lehetett csak átjutni az indulási helyre. Először persze megfordult a fejünkben, hogy hát azért mégis ciki metróra szállni egy hatalmas pajzzsal, de aztán végül örömmel szálltunk be a kék csodába, és mint kiderült, igen jól tettük, hogy komolyan vettük a beöltözést, ugyanis a Délihez közeledve, az egyik megállónál egy kolléga szállt fel, talpig harci díszben. Udvariasan megkérdezte, hogy szintén zenészek vagyunk-e, majd a bemutatkozás után együtt utaztunk tovább.

A meglepetések tovább fokozódtak, amikor a Délibe értünk. Először naivan a tájékoztató tábla felé vettük az irányt, hogy mégis honnan indul a vonat, de aztán megláttuk a „tömeget”, mely kijelölte a helyes irányt. Az ellenőrző kordonoknál a jegyvizsgálók szemügyre vették öltözetünket, majd nyugodt szívvel a többi sok száz gyülekező gólya felé engedtek minket, bármilyen vizsgálat nélkül :-) A szűk egy órás vonatút alatt csoportokba verődtünk, és újabb embereket ismertünk meg, és végül befutottunk Tóvároskertre, ahol szeretett seniorjaink (a felsőbbéves szervezők) már lázasan vártak bennünket.

És ekkor...

Sör, bor, pálinka, ELTE-s lányok, avagy deus ex machina

Óriási pozitív csalódásként ért minket, ami akkor fogadott. Az előzetes információk alapján arra számítottunk, hogy a lányok száma a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-ot sem éri el, ennek ellenére körülbelül annyi csaj volt, mint fiú, ami az esti bulit tekintve nem volt hátrányos ;-) (Később fény derült arra, hogy seniorjaink kitettek magukért, és a karon valóban fennálló gyászos lányarányt az ELTE-ről hívott vendégekkel turbózták fel…) De ne szaladjunk ennyire előre... Az állomásról egy rövid séta vezetett a tábor területére, ami alatt a karon előforduló nóták és dalok közül tanultunk meg jó néhányat. Aki igazán kitett magáért, és gyorsan tanult, italjegyet kapott, amit az esti buli alatt válthatott be a büfében.

A táborba érkezve néhány játékot tanítottak meg nekünk, amivel gyorsan eltelt az idő, az ember új arcokat ismert meg, amely a későbbiekben hatalmas előnyt jelentett. Mire feleszméltünk, el is érkezett az este, egy tál milánói vacsorára, majd be a Csillagba (ez a tábor központi épülete volt), ahol is egy érdekes, és izgalmakban sem szűkölködő vetélkedőre került sor. Az este lezárását a már korábban is említett buli zárta, illetve kinyitott a büfé is, megkoronázva az amúgy is fantasztikus napot.

A további napokon a struktúra hasonló volt (hiszen ami jó, azon miért változtatni...), a játékblokkokat, ahol még jobban megismertük leendő szaktársainkat, csoporttársainkat, az egyetemről tartott előadások szakították meg, amelyek talán unalmasnak tűnhetnek, azonban végtelenül fontos információk hangzanak el, amelyeket érdemes jól megjegyezni. Estefelé egy kis lazább, tóban fürdős rész következett, az estéket a hajnalig tartó bulik zárták. Talán a második napon további dalokat, többek között a mindenkinek kötelezően ajánlott Villanykari Himnuszt tanították meg nekünk, illetve egyszer még Dékán úr is emelte a tábor fényét jelenlétével, és köszöntőbeszédével.

A tábor hatalmas élmény, bárkinek hiba lenne kihagyni, számomra a mai napig azok az emberek a legjobb barátaim a karon, és azokkal tartom a legjobban a kapcsolatot, akiket itt ismertem meg. Ezen belül is a szoba az, akiket először ismer meg az ember jobban, és ezért őket tekinti a későbbiekben támasznak, hozzájuk fordul bizalommal. A tábor nélkül olyan lehet, mint tűnek lenni egy hatalmas szénakazalban, ezért is ajánlom mindenkinek a jelentkezést, hogy ilyen ne forduljon elő.

Végül ezúton is köszönöm a senioroknak a tábor rendezését, és ezt a hatalmas pozitív benyomást, amit a néhány Tatán töltött nap jelentett.