2008. június 18., szerda

Eredmények

Számomra a mai nap is tartogatott meglepetést, ugyanis kb. 5 perccel azelőtt közölték, hogy és adom át a virágot az elnöknek, hogy ez megtörtént volna. Így egy kicsit improvizálnom kellett, de a szokásos formulákkal kibővített 3 mondat érzésem szerint bőven elég volt.

Az osztály kb. fele érettségizett kitűnő eredménnyel, többek között én is, minden tárgyból 90% feletti eredményt értem el, kivéve töriből, de a pontszámom így is 465 lett, ami kicsit ciki, hogy duplázás nélkül (duplázással 464 lenne). Az egyedüli pontszám, ami meglepett, a fizika volt, ugyanis a bizonytalanságom ellenére maximális 60 ponttal jutalmazta tanár úr a feleletem.

Összességében tehát elégedett vagyok, izgatottan várom a július 24-ét, amikor is kiderül, hogy hány pont a határ a Műegyetem villamosmérnöki szakára, amit első helyen jelöltem meg.

2008. június 16., hétfő

Az érettségi napja

Elérkezett hát ez a nap is... 19 éves lettem, és túl vagyok a szóbeli érettségiken is...

Az angollal nyitottam, különösebb meglepetést csak az okozott, hogy igazgató úr is pont akkor jött be a terembe, és végighallgatta a feleletem. Amúgy a szokásos hétköznapi dolgokról kellett beszélni, illetve egy szituációs feladatot megoldani. Talán a pontszám sem lesz meglepetés.

A törivel folytattam, sikerült az első tételt, az athéni demokráciát kihúznom, ezzel sem volt probléma, szerintem jól összefoglaltam a lényeget.

A magyarnál már kicsit remegősebb volt a téma, Kölcsey költészete finoman fogalmazva sem nagy kedvenc, de a tanárnő egy laza, "Kicsit jobban összeszedhetted volna a gondolataid" mondattal utamra is bocsájtott, persze csak miután a nyelvtan tételemről (a hasonulásokról és társairól) is kellő biztossággal beszámoltam.

Talán a fizika volt, ami a legrosszabbra sikerült érzésem szerint, talán kicsit félvállról vettem a témát. Tételem az elektromágneses indukció volt, kísérletnek a csengő működését kellett elemezni. A kérdéskör nem túl nagy barátom, főleg a vasmagos tekercs, mely szerintem a vasmag nélkül nem működik, a tanár szerint viszont igen (gondolom neki van igaza, már csak azért is, mert kipróbáltatta velem, és tényleg...)

Eredmények szerdán várhatók, a kitűnő meglesz valószínű, a pontok kérdésesek inkább.

2008. június 15., vasárnap

Holnap a nagy nap

Kíváncsian várom a holnapi napot is, külön érdekes lesz a születésnapomon érettségizni... Elsőnek lenni talán külön öröm, bár ezt csak a 4 tárgyamnak köszönhetem (angol, magyar, töri, fizika). Meglátjuk a sorozatokkal és filmekkel tarkított készülés mire lesz elég :-)